Címoldal
 Lakóegység
 Legénység
 EVA
 Kutatás
   Mobilitás
   Feltárások
   Vízfolyások
   Elérhetőség
   Útvonaltervek
 Következő lépés
 Linkek
 Email

EVA


Az EVA (Extra Vehicular Activity) az űreszközön kívüli tevékenység (esetünkben terepi munka) rövidítése. A szabadba a zsilipkamrában töltött 20 perces dekompresszió után mentünk ki - mindezzel a szakafanderen belüli túlnyomás csökkentése a cél, ami nehezíti a mozgást. A valóságban ez nem teljesen így történik majd: be- illetve kibújni nem külön kamrában kell az űrruhákból. A szakafanderek a hátukon keresztül rögzülnek majd a lakóegységhez, itt lehet be- és kimászni belőlük. Erre azért van szükség, mert a szkafander külső felülete nem érintkezhet a belső légtérrel, különben behordaná a mérgező oxidánsokat és fémvegyületeket tartalmazó port.


Érdekes tapasztalattal szolgált az űrruhában folytatott munka. A hagyományos sisakot súlytalanságban végzett munkára tervezték, főleg előre és oldalra lát ki belőle az ember - itt azonban a lefelé irány (a lábunk előtti rész látványa) a legfontosabb. Gond volt a segédeszközök tárolásával és a jegyzeteléssel is, főleg a kesztyű miatt. Ezt úgy oldottam meg, hogy néhány eszközt kívülről rögzítettem a szakafanderre (óra, kalapács), a ceruzát pedig egy kemény írótáblához, amin a papír szintén fix helyzetű volt.

A gyenge rádió kommunikáció, főleg a gége mikrofon furcsasága miatt gyakran alig értettük egymást, ezért kézjeleket is használtunk. Készítettem továbbá egy egyszerű EVA kosarat, ami megkönnyítette a nagyobb eszközök tárolását és szállítását a szabadban. Ugyancsak hasznos volt az két a légelterelő lap, amit a sisakba szereltem, hogy az életfenntartó egység által befújt friss levegő ne csapjon az arcomba.

Az űrruha hátránya, hogy a geológiai vizsgálatoknál nem lehet pl. megérinteni, vagy a port lefújni a kődarabról. Ellenben a sisakon keresztül is tökéletes a látvány, bár a párásodás elleni szappan bevonat néha rászáradt a felületre. A szabadban egy helyben legjobb vizsgálati póz a térdelő: jegyzetelni, a kőzeteket vizsgálni, lerakni és újabbakat felvenni is lehet. A finom kézmozdulatokon kívül szinte minden elvégezhető szkafanderben is, de fele olyan gyorsan mint egyébként. Nehéz fizikai munka is lehetséges az űrruhában, de az ember itt nagyon megizzad - ezt szintén saját tervezésű, speciális alsóruházattal sikerült ellensúlyozni.